A FRESHLAND FRISS SALÁTA MIXEKET ÉS FRISSEN FACSART GYÜMÖLCSLEVEKET VISZ A KÓRHÁZAKBA. ÖRÖMMEL FOGADJÁK.

Minden segítség hatalmas lendületet adhat a frontvonalban dolgozók számára. Az egyre fokozódó veszély és terhelés mellett a fáradtság és a kimerültség ellen is fel kell venniük a harcot a kórházi dolgozóknak. A Freshland étteremhálózat az elmúlt napokban több kórház számára is felajánlotta termékeit. A céljuk, hogy gazdag, friss és vitamindús étkezést biztosítsanak, miközben tehermentesítik a dolgozókat az ebéd beszerzésével járó egyéb feladatok alól.

Bár a étteremláncolat jelenleg zárva van a járvány miatt, úgy döntöttek, hogy a saját lehetőségeiket felhasználva, a frissességgel és a minőségi összetevőkkel szeretnék támogatni a rászorulókat ebben a nehéz helyzetben. A Balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet fertőző osztályának dolgozói és gyerekosztályának nővérei március 20-án, 30 db Vitamix frissen facsart narancslével tudták indítani a napot.

„Tekintettel a koronavírus miatt kialakult stresszes helyzetre, minden felajánlásnak borzasztóan örülünk. Nagyon kevesen vannak és nagyon sokat dolgoznak a nővérek az osztályokon, így hálásak vagyunk, hogy gondolnak ránk!” – mondta Dr. Bevelagva Gabriella a kórház egyik orvosa, miután átadták számukra a csomagot.

A Freshland hálózat hétvégén további csomagokat szállított a WOLT futárszolgálat segítségével a Budapesti Szent János Kórházba is. ​ A szombati napon, 100 adag Freshland salátát és 50 adag Freshland krémlevest szállítottak ki a kórház traumatológia osztályára és a gyerekosztály aznapi ügyeletes dolgozóinak. Vasárnap pedig a kórházi ortopédia ügyeletesei juthattak szintén 100 adag salátához és 50 palack limonádéhoz.

„Örülünk, ha a termékeinkkel könnyíteni és segíteni tudunk az egészségügyi dolgozóknak, hisz értünk dolgoznak ebben a nehéz helyzetben! – mondta Miluczky Csilla a Freshland Franchise Menedzsere.

 

 

A Freshland étteremhálózatról:

A Freshland története 2017-ben kezdődött, amikor egy lendületes magyar csapat célul tűzte ki, hogy egy olyan étteremhálózatot hoz létre, ami egészséges, friss, tápanyaggazdag, finom és kiadós ételeket kínál vásárlói részére, akik ezt rendkívül egyszerűen és kényelmesen fogyaszthatják.

 A cél nem volt kisebb, mint megmutatni az embereknek hogyan is élvezhetik még inkább az ételeket, s ledönteni a sokak fejében élő sztereotípiákat, hiszen sokak úgy tekintenek a salátára, mint egy főétkezés mellé szánt kiegészítő, ami a Freshland-nél korántsem így van, hiszen mi teljes értékű menüt kínálunk a vásárlóinknak. 

Az ötlet megalkotásánál teljes mértékben a vásárlók igényeire hagyatkoztunk és igazodtunk a globális trendekhez. ​ A Freshland koncepció része, hogy prémium összetevőkből egyszerűen, gyorsan, egészséges ételeket hozzunk létre. Célunk egy olyan étteremhálózat kialakítása, ahová betérve a vásárlók garantáltan és uniformizáltan egészséges, friss, tápértékben gazdag és nem utolsó sorban kiadós ételeket tudnak fogyasztani. 

Az elköteleződés a Freshland iránt töretlen, s a legfőbb célunk az, hogy ezt a megtisztelő bizalmat megtartsuk, gondozzuk azáltal, hogy a legprofibb csapattal, megbízható beszállítói körrel és kiváló partnerekkel tesszük lehetővé számos lokáción vásárlóink számára, hogy kényelmesen frisset tudjanak fogyasztani!

Képek: Freshland

www.freshland.hu

HTTPS://WWW.FACEBOOK.COM/FRESHLANDHUNGARY/ 

HTTPS://WWW.INSTAGRAM.COM/FRESHLANDHUNGARY 

Sajtóinformáció:

Szőke Ágnes | Open Communications

[email protected]

Kapj híreket a postafiókodba

A "Feliratkozás" gombra kattintással megerősítem, hogy elolvastam és elfogadtam a következőt: Adatvédelmi politikája.